Felhasználó:
Jelszó:







 

2010. szeptember 03. 02:45 Hilda   



Műemlékek


Amit érdemes megnézni


A település központjában található az Eötvös-kastély.
Itt született Eötvös József író édesapja.
A 18. századi barokk épületben ma mozgásjavító intézet működik. Parkjában klasszicista sírkamra áll, melynek tetején obeliszk emelkedik.

A település egyik büszkesége a késő barokk-copf stílusban 1793 és 96 között épült római katolikus templom.


A római katolikus templom mellett található a hősök emlékműve, melyet november 1-jén mindenszentekkor sok gyertya fénye díszít.

A román stílusú, 1770-ben Szepessy László által építtetett és még ma is a régi formájában álló Gorove-kastély, most az általános iskolának ad otthont.

Sályban emléktábla hirdeti, hogy Gárdonyi Géza a sályi iskola tanulója volt 1870 - 1873 - ig. Őróla nevezték el az sályi általános iskolát. Az egykori iskola, ahol a később híressé vált író is tanult, tájházzá lett átalakítva, melyben sok régi emlék fellelhető.





Ez az önkormányzati honlap az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült.